Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pszichológia:A gonoszság lélektana

 Mindig komoly és időnként nehezen értelmezhető a kérdés, hogy van-e gonosz? Mi vagy ki a gonosz?A teológiának világos válasza van erre, nézzük, mit mond a pszichológia erről az igen komoly kérdésről.Jó, ha tisztábban látunk ebben hiszen, a saját testi és lelki egészségünk függ tőle.S talán így kevésbé leszünk elfogultsággal, vagy félreértelmezett teológiai látásmóddal vádolhatók.

http://www.radnoti-vac.sulinet.hu/munkak/pszicho/gonosz.htm#h14

 

M. Scott Peck:

Ördögi emberek. Az emberi gonoszság lélektana.

 

A gonoszság teológiai modelljei

Bűn

Pokol

Bűnbakképzés

Ellenséges nárcizmus

Az élet művészete

Szabad akarat

A gonoszság meghatározása

A betegség meghatározása

A gonoszság ismérvei

A fóbia

A mentális egészség

A csoportos gonoszság lélektana

A nyáj - vagy tömegember lélektana

Az emberi gonoszság elleni kűzdelem mindíg saját házunk táján kezdődik. Az ennek következtében kibontakozó öntisztulás lesz mindig a legnagyobb fegyverünk.

 

Az emberi gonoszság túl fontos és összetett, így nem fér el egyetlen gondolkodási keretben. A valóság tökéletes megértését soha nem érhetjük el, csupán csak egyre közelebb kerülhetünk hozzá.

 

A keresztény vallási modell: az emberiség, az egész univerzum jó és rossz erők, az Isten és az Ördög közötti titáni kűzdelem részese. A csatatér pedig az emberi lélek. Az emberi élet értelme is e csata körül forog.

 

A XVII. sz. végén a Galilei pert követően, a tudomány és az egyház hallgatólagos társadalmi egyezséget kötött, amelynek értelmében mindennemű kapcsolatot megszűntettnek egymással. A világot önkényesen "természetire" és "természet felettire" osztották fel. Az egyház elfogadta, hogy a "természeti" világ a tudósok hatáskörébe tartozik, viszont a tudomány is beletörődött, hogy nem üti bele az orrát spirituális vagy értékekkel kapcsolatos kérdésekbe. Sőt odáig ment, hogy magát "értékitélet-mentesnek" definiálta.

 

A gonosz ellentétes az élettel. Valami olyan, ami az életerő ellen hat az élet elveszejtésének érdekében.

A gonosz a lelket is megöli. Van néhány alapvető jellemzője az életnek - különösen az emberi életnek - úgy, mint az érzékelés, a mozgás képessége, az éberség, a fejlődés, az autonómia vagy az akarat. Lehetséges ezek elpusztítása a fizikai test elpusztítása nélkül is.

 

A gonosz tehát olyan erő, rejtőzzön akár emberi lényen kívül vagy belül, amely el akarja pusztítani az életet és az életkedvet.

A jóság pedig ennek az ellentéte. A jóság segíti az életet és bátorítja az életkedvet.

 

A gonosz felismerésének igazi célja, hogy amikor csak lehet, meggyógyíthassuk, amikor pedig nem tudjuk meggyógyítani, akkor tovább kell tanulmányoznunk, hogy végleg megszűntethessük.

A gyógyítás a szeretet eredménye. A szeretetnek éppen ez az egyik funkciója.

 

Az emberi faj kialakulása óta kűzd a gonosszal és mindaz, amit ebből a harcból megtanult, tudatosan vagy nem beépült mitológiájába és irodalmába.

 

Valamennyi vallás nagyban hozzájárulhat a gonoszság lélektanához. Három nagy teológiai modell létezik a gonoszsággal kapcsolatban:

 

Nondualizmus /hinduizmus-buddhizmus/: a gonosz az érem másik oldala. Ahol élet van ott halálnak is kell lennie, ahol növekedés, ott pusztulás, ahol teremtés ott pusztítás.. Ebből következik, hogy a nondualizmus szerint a jó és a gonosz közötti különbség csak illúzió.

Integrált dualizmus: megkülönbözteti a jót a rossztól, de elképzelésük szerint a gonosz is Isten teremtménye. Amikor szabad akarattal ruházott föl minket, akkor azt is lehetővé tette számunkra, hogy a rosszat válasszuk. Martin Buber zsidó teológus szerint a gonosz "az élesztő a tésztában, az Isten által a lélekbe helyezett erjesztő anyag, amely nélkül az emberi lélek nem kelhet meg, így nem is emelkedhet fel.

Ördögi dualizmus: a gonosz nem az Isten kreációjának, hanem egy szörnyű daganatos burjánzásnak tekintim amely nem áll Isten kontrollja alatt.

A gonoszság megfertőzi vagy valamilyen módon elpusztítja azt, aki túl sokáig a közelében marad.

 

A gonosz és a bűn:

Nem maga a bűn megléte jellemzi legjobban a gonosz embereket, hanem bűnük bonyolúltsága, konzisztenciája és állandósága. Nem maga a bűn a gonosz fő hiányossága, hanem a bűn el nem ismerése.

 

Jung szerint a gonoszság annak a következménye, hogy a személy nem képes "találkozni" az árnyékszemélyiséggel. A rejtőzködés és a titkolózás az ördögi emberek alaptémája.

 

Bűnözni nagyon általánosan megfogalmazva annyi, mint "elvéteni a célt", vagyis mindíg bűnt követünk el, amikor célt tévesztünk. A bűn nem több és nem kevesebb, mint az, hogy nem tudunk állandóan tökéletesek lenni, így hát mind bűnösök vagyunk.

 

Semmi más, csakis saját bűnösségünk tudata óvhat meg a lelki pusztulástól!

 

A lelki szegények nem követnek el gonoszságokat. Az olyan ember nem lesz gonosz, aki bizonytalan igazában, aki megkérdőjelezi saját indítékait, aki fél, hogy elárulja önmagát. Gonoszságot a lelki "kövér macskák", napjaink farizeusai, az önelégültek követnek el, akik azt gondolják, hogy ők bűn nélkül valók. Pontosan ők azok, akik nem tudják elviselni az önvizsgálat kellemetlenségét.

 

Meglehet, hogy kellemetlen bűnösnek érezni magunkat, de ennek köszönhetjük, hogy nem veszítjük el a kontrollt bűneink felett.

 

A pokol lényegét tekintve egy olyan létállapot, amilyenre önmagunkat formáljuk: az Istentől való végérvényes elszakadás állapota, amely nem annak a következménye, hogy az Isten elutasította az embert, hanem annak, hogy az ember elutasította Istent, és ez az elutasítás örökkévaló., mert önmagában megrendíthetetlenné vált.

 

A gonosz emberek legjellemzőbb viselkedésformája a bűnbakképzés. /projekció/ Mivel magukat kifogástalannak tekintik, élesen kirohannak az ellen, aki hibát vél felfedezni bennük.

 

A bűnbakképzés legfőbb mozgatója: az önkritikától való félelem. Az önkritika felhívás a változásra. Ha kritikusan tekintek valamely vonásomra, akkor elkötelezem magam e vonás megváltoztatása mellett.

 

A személyiség régi mintázatának meg kell halnia, hogy új születhessen a helyén. A gonosz patológiásan ragaszkodik személyisége állandóságához, amelyet nárcizmusában tökéletesnek lát.

 

A gonosz emberek "tökéletes" énképük fenntartásának szentelték magukat, állandóan azzal vannak elfoglalva, hogy a morális tisztaság látszatát keltsék. Nincs motivációjuk, hogy valóban jók legyenek, ugyanakkor nagyon szeretnének jónak látszani. Jóságuk a színlelés szintjén marad. Hazug a lényük.

Ők azonban nem azért hazudnak elsősorban, hogy becsapjanak másokat, hanem azért, hogy önmagukat csapják be. Ugyanis nem képesek elviselni az önvád okozta fájdalmat. Ugyanakkor bár nem ismeri el, de valahogy mégis érzi saját gonoszságát. Pontosan ez az az érzés, amely elől fanatikusan menekül.

A gonosz legalapvetőbb jellemzője nem a bűn vagy a tökéletlenség érzésének hiánya, hanem az, hogy képtelen elviselni ezt az érzést.

A gonosz ember szakadatlanul azzal van elfoglalva, hogy gonoszságának bizonyítékait a szőnyeg alá söpörje.

 

Akkor válunk gonosszá, ha megpróbálunk elrejtőzni saját magunk elől. A gonosz nem csak közvetlenül követi el bűneit, hanem közvetve, elleplező működése révén. A gonoszság nem a bűntudat hiányából, hanem a bűntudat elkerülésére tett erőfeszítésekből származik.

 

A mentális betegségek gyökerénél a legtöbb esetben a lustaságot, pontosabban azt a vágyat találjuk, hogy megmeneküljünk a "törvényszerű szenvedéstől".

 

A mentálisan egészséges emberek többé vagy kevésbé, de alárendelik magukat lelkiismeretük elvárásainak. A gonosz ember azonban nem ezt teszi, az ő esetében a bűntudata és akarata közötti kűzdelemből az akarat kerül ki győztesen. Erős akaratú férfiak és nők ezek, akik mindig a maguk feje után mennek.

 

A gonoszság úgy is meghatározható, hogy az "a mások felett gyakorolt hatalom nyílt vagy leplezett alkalmazása a lelki fejlődés elkerülése érdekében".

 

Az "akarattal" kevésbé felruházott élőlények jobban ki vannak szolgáltatva ösztöneiknek. Amikor az ember kivált az állatvilágból, egyben felszabadult az ösztönök irányítása alól is és ettől kezdve szabad akarattal rendelkezett. Ez a fejlődés válaszút elé állította az embereket: válasszák a totális akaratot, vagy rendeljék alá magukat egy magasabb princípiumnak és keressék az önkontroll új útjait.

 

Az akaratos ember képtelen az engedelmességre - alapjában véve ez jellemzi azt a rosszindulatú nárcizmust, amelyet olyan szemléletesen mutatnak be a Sátánról illetve a Káinról és Ábelről szóló történetek.

 

"A büszkeség bukáshoz vezet" tartja a mondás, a laikus pedig azt nevezi egyszerűen büszkeségnek, amit a pszichiáter szakzsargonja "ellenséges nárcizmusnak" hív. Ez a gonoszság gyökere.

 

A büszkeség bűne alatt nem az elismertségnek azt a teljesen helyénvaló érzését értik, amit akkor él át az ember, amikor valamit nagyon jól csinált. Persze az ilyen büszkeség is rejtegethet csapdákat, ugyanakkor az egészséges önbizalom, a reális önértékelés alapját is képezheti. A büszkeség bűne inkább annyit jelent, hogy valaki a valóságtól elrugaszkodva tagadja saját bűnösségét, tökéletlenségét.

Az ellenséges nárcisztikus személy ragaszkodik ahhoz, hogy "minden körülménytől függetlenül megerősítsék".

 

A szerző tapasztalatai szerint a gonoszság öröklődik a családban!: Ha a szülők kegyetlenek és nem szeretik a gyermeket, vagy valami más miatt válik traumatikussá a gyermekkor, akkor az infantilis nárcizmus olyan pszichológiai fegyverré válhat, a gyermek kezében, amellyel az elviselhetetlen élet megpróbáltatásai ellen védekezhet. A gyermek gonosszá válhat annak érdekében, hogy megvédje magát gonosz szülei támadásától.

 

A helyzet az, hogy vannak jó és vannak gonosz emberek, de legtöbbünk valahol a kettő között helyezkedik el.

 

A választás képessége folyamatosan együtt változik az életvitelünkkel. Minél tovább hozunk rossz döntéseket, a szívünk annál inkább megkeményedik, minél gyakrabban döntünk jól, a szívünk annál jobban meglágyul, vagy inkább annál elevenebb lesz.

 

A legtöbb ember nem azért mond csődöt az élet művészetében, mert eredendően rossz, vagy mert annyira akaratgyenge, hogy eleve képtelen a jobb életre - azért vallanak kudarcot, mert nem ébrednek rá, hogy válaszúthoz érkeztek és dönteniük kell. Nem tudatosul bennük, hogy mikor kérdez tőlük az élet valamit, és hogy mikor van még módjuk többféle választ adni. Azután, ha ráléptek a rossz útra, minden lépéssel egyre nehezebb nekik bevallani, hogy bizony rossz úton járnak, gyakran csak azért, mert azt kellene beismerni, hogy vissza kell menni oda, ahol az irányt elvétették, és tudomásul kell venni, hogy időt és energiát pocsékoltak el.

 

A szabad akarat, mint általában a nagy dolgok, paradox jelenség. A szabad akarat egyrészt valóságos. Képesek lehetünk szabadon választani, jelszavak, kondicionálás vagy más külső faktorok nélkül is. Másrészt viszont nem választhatjuk a szabadságot. Csak két lehetőség van: vagy alávetjük magunkat Istennek és az Ő jóságának vagy pedig elutasítjuk, hogy alávessük magunkat bármi másnak saját akaratunkon kívül.

Végső soron vagy Istenhez vagy az Ördöghöz kell tartoznunk. Erre a paradoxonra már Krisztus is rámutatott, amikor azt mondta: "Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki viszont elveszíti értem életét, az megtalálja."

 

Nem leszünk véletlenül a gonosz partnerei. Felnőttként semmi nem kényszerít minket a gonosz csapdájába, mi magunk építjük a csapdát.

 

A gonoszság meghatározása A mások fölött gyakorolt hatalom nyílt vagy leplezett alkalmazása a lelki fejlődés megakadályozására, annak érdekében, hogy megőrizhesse saját beteg énje integritását. Röviden: bűnbakképzés. Ahhoz, hogy a gonosz visszaélhessen hatalmával, először is hatalommal kell rendelkeznie. Ahhoz, hogy egy felnőtt a gonosz áldozatává váljon, erőtlennek kell lennie.

 

Egyes nézetek szerint, az ember csak akkor tekinthető betegnek, ha fájdalomtól vagy fogyatékosságtól szenved - egyszóval szenvedés nélkül nem létezik betegség.

Ezzel szemben az érzelmi betegségek hátterében gyakran éppen a szenvedés átélésére való képtelenség áll.

 

A gonosz ember tagadja, hogy bűntudattól szenvedne - saját bűnösségének, alkalmatlanságának, tökéletlenségének érzésétől - éppen ezért másokra hárítja fájdalmát projekció és bűnbakképzés útján.

 

A gonosz ember elképesztő mennyiségű lelki energiát pazarol el az álcázásra. Legalább annyi energiát fordít körmönfont racionalizációira és destruktív kompenzációira, mint egy egészséges ember a szeretet kifejezésére. Ugyanis retteg attól, hogy az álca egyszer csak lehull és lelepleződik a világ és saját maga előtt.

 

A betegség meghatározása:

Minden olyan testi vagy személyiségbeli defektus, amely meggátol bennünket abban, hogy kihasználjuk emberi létünk lehetőségeit.

 

Egy személy gonoszságát majdnem mindig visszavezethetjük gyermekkori körülményeire, szülei vétkeire vagy örökletes tulajdonságaira. A gonoszság ennek ellenére az egyén választása, valójában választások egész sorozata.

 

A gonoszságot felfoghatjuk úgy is, mint végső betegséget.

 

A felelősség el nem ismerése általában alapvető ismertetőjegye a személyiségzavaroknak, a gonoszságot tehát a következőkben felsorolt további jegyek alapján különíthetjük el más zavaroktól:

 

viselkedése állandó jelleggel destruktív és bűnbakképző, ám ez a legtöbbször igen körmönfontan jelentkezik.

szélsőségesen képtelen elviselni mindenféle kritikát vagy egyéb nárcisztikus sérülést, ez azonban rend szerint rejtve marad.

nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy nyilvános és privát énképükben egyaránt a tiszteletreméltóság látszatát keltsék, ez egyrészt kiegyensúlyozott életmódot eredményez, másrészt viszont állandó színlelést, az ellenséges érzések és a bosszúvágy tagadását.

jellemző rájuk az intellektuális mesterkedés, a stressz növekedésével enyhe skizofréniára emlékeztető gondolkodási zavarok léphetnek fel.

Egy gyermek csak akkor tudja a gonoszságot érzelmileg túlélni, ha pszichikumát masszív erődítménnyé változtatja. Jóllehet ezek a megerősítő és elhárító mechanizmusok életbevágóan fontosak a gyermek túléléséhez, később elkerülhetetlenül megzavarhatják és veszélyeztethetik felnőtt életét.

 

Az áldozatok számára az a legfájdalmasabb folyamat, melyben felismerik szüleikben a gonoszságot. A legtöbben nem is képesek erre, így továbbra is áldozatok maradnak. Azok fogják tisztán látni a problémát, akik képesek megnevezni azt. "Felismerni" annyit jelent mint "megtalálni a nevét".

A terapeuták egyik legfontosabb feladata, hogy rávezessék pácienseiket arra, hogy meg tudják nevezni szerencsétlenségük okát.

 

Többé kevésbé mindannyian énközpontúak vagyunk másokkal való viszonyainkban. Minden helyzetet abból a szempontból nézünk elsősorban, hogy minket hogyan érintett, és csak ezután kezdünk azon gondolkodni, hogy ugyanaz a helyzet hogyan hathatott a szituációban résztvevő másik személyre. Amennyiben törődünk a másikkal, akkor többnyire képesek vagyunk az ő nézőpontjára is gondolni, amely pedig alkalmanként gyökeresen eltérhet a miénktől.

 

A gonoszt nárcizmusa teszi veszélyessé, s nemcsak azért, mert bűnbakképzésre ösztönzi, hanem mert megfosztja attól a visszatartó erőtöl, amit az empátia és a mások iránti tisztelet eredményezhetne. A gonosznak nemcsak, hogy áldozatra van szüksége, valakire, akit feláldozhat nárcizmusáért, de nárcizmusa lehetővé is teszi számára, hogy ne kelljen figyelembe vennie áldozata emberi mivoltát.

 

A mentális egészség alapvető feltétele, hogy világosan lássuk énhatárainkat és pontosan felismerjük másokét. Tudnunk kell, hol végződünk mi és hol kezdődik a másik ember.

 

A nárcisztikus betolakodás másik pusztító formája a szimbiotikus viszony létrehozása. A "szimbiózis" - ahogyan a pszichiátriában használják a kifejezést - nem kölcsönösen előnyös kapcsolat, hanem kölcsönös parazitizmust és destruktív összekapcsolódást jelent. Egy szimbiotikus kapcsolatban egyik fél sem tud elválni a másiktól, holott mindkettőnek ez lenne a legelőnyösebb.

 

A fóbiák áttolás eredményeként jönnek létre. Úgy alakulnak ki, hogy egy teljesen normális félelem vagy ellenérzés valami iránt áttevődik egy másik dologra. Akkor alkalmazzák ezt a védekező áttolást az emberek, amikor nem akarják elismerni az eredeti félelmet vagy ellenérzést.

 

A mentális egészség egyik feltétele, hogy a személy képes legyen alárendelni magát valami nála magasabb rendűnek. Ahhoz, hogy valamennyire is létezni tudjunk a világban, alá kell rendelnünk magunkat valamilyen elvnek, amely azután elsőbbséget élvez pillanatnyi vágyainkkal szemben.

A vallásos emberek számára ez az elv Isten, s ők úgy tartják: "Legyen meg a Te akaratod!"

Egy józanul gondolkodó ember számára, még akkor is, ha nem vallásos, tudatosan vagy tudattalanul létezik valamilyen "magasabb hatalom", amelynek alárendeli magát - ez lehet igazság vagy a szeretet eszméje, mások szolgálata, vagy a való élet elvárásai.

 

A lelki és szellemi egészség nem más, mint a valósághoz való ragaszkodás.

 

A csoportos gonoszság lélektana:

/A szerző itt a vietnámi háborúban bekövetkezett vérengzésekre keresi a pszichológiai magyarázatot./ Az emberi csoportok viselkedése meglehetősen hasonlít az egyének viselkedéséhez - azzal a különbséggel, hogy a csoportok sokkal primitívebb és éretlenebb szinten működnek, mint gondolnánk.

 

A specializáció a csoportok egyik legnagyobb előnye. Ennek segítségével gyakran sokkal nagyobb hatékonysággal tudnak működni, mint az egyének.

A szerző szilárd meggyőződése, hogy korunk ördögi tetteinek jelentős része éppen a specializáció következménye, s ezért nagyon fontos lenne óvatos gyanakvással tekintenünk erre a jelenségre.

 

A specializáció többféle mechanizmus útján okozza a csoportok éretlenségét és a gonoszságra való hajlamát.

Az egyik legfontosabb ilyen mechanizmus: a lelkiismeret széthullása.

 

Abban a pillanatban, hogy az egyének specializált feladatot kapnak egy csoporton belül, lehetővé válik, hogy az erkölcsi felelősséget továbbhárítsák valamelyik másik csoporttagra. Ilyen módon nem csak az egyén adja fel lelkiismeretét, de maga a csoport-lelkiismeret is olyannyira széttöredezik és felhigul, mintha nem is létezne.

 

Tény, hogy minden csoport szükségszerűen lelkiismeretlen és potenciálisan gonosz lesz egészen addig, amíg minden egyes csoporttag személyesen felelősnek nem kezdi tartani magát az egész csoport viselkedéséért.

 

A cinkosság csoporthazugság! A hazugság egyszerre tünete és oka is a gonoszságnak.

 

A hosszantartó rossz közérzet hatására az emberek magától értetődően és majdhogynem elkerülhetetlenül regresszióba süllyedenek. Lelki fejlődésük a visszájára fordul. Nem telik bele sok idő, és lényük újra gyermekivé válik, leegyszerűsödik. A krónikus rossz közérzet stresszt okoz. A fent leírt regresszió tulajdonképpen az emberi szervezet természetes reakciója a krónikus stresszre.

 

A sterssz próbára teszi a jóságot. Az igazán jó emberek nehéz helyzetekben sem adják föl integritásukat, érettségüket és érzékenységüket. A nemességet talán úgy határozhatnánk meg, mint arra való képességet, hogy a megaláztatásra ne regresszióval reagáljunk, hogy a fájdalom ne tompítson el bennünket, hogy el tudjuk viselni a gyötrelmeket és mindez ne tegyen kárt a lelkünkben.

A szenvedés elviselésének képessége a nagyság egyik s talán legnagyobb mértéke."

 

Az egyének nem csak stresszhelyzetben kerülnek spontán regresszióba, hanem csoporthelyzetben is. Aki ezt nem hiszi, az nézzen meg bármilyen klubösszejövetelt, vagy érettségi találkozót. Az effajta regressziónak az egyik legjellegzetesebb vonása a vezetőtől való függőség.

 

Az emberek többsége szívesebben követ valakit, mint hogy ő maga vezessen. Minden valószínűség szerint ennek legfőbb oka a lustaság. Hiszen követni valakit nagyon egyszerű, sokkalta egyszerűbb, mint vállalni a vezető szerepet. Nem kell bonyolúlt döntésekkel vesződni, előre tervezni, kezdeményezni, a népszerűségünket kockáztatni vagy különösebb bátorságról tanubizonyságot tenni.

 

A probléma csak az, hogy a követő szerepe nagyon hasonlatos a gyermekéhez. Egy felnőtt, ha egyénként viselkedik, akkor saját hajójának kapitánya, sorsa saját kezében van. Azonban, ha a követő szerepét vállalja, akkor átruházza a vezetőre önmaga fölötti hatalmát és érett döntéshozatali képességét.

Pszichológiai értelemben függeni fog a vezetőtöl, mint ahogy egy kisgyerek függ a szüleitől. Az átlagemberben tehát erős hajlandóság van arra, hogy amint egy csoport tagjává válik, érzelmileg regresszióba kerüljön.

 

Az egészséges csoportban a csoporttagok mindannyian részt vállalnak a vezetésben, attól függően, hogy kinek milyen egyéni képességei és adottságai vannak.

 

A csoportkohéziót szolgáló erők közül valószínűleg a nárcizmus a leghatékonyabb. Legegyszerűbb és legjótékonyabb formájában ez a csoportöntudatban nyilvánul meg. Ha a tagok büszkék a csoportjukra, akkor a csoport is büszke önmagára.

 

A csoport nárcizmusának egy kevésébé jóindulatú, de ugyanennyire általános formája az "ellenségkreálás" vagyis a "másik csoport" gyűlölete.

 

A csoport kudarca és a fellépő csoportos önkritika tönkretennék a csoport öntudatát és kohézióját. A csoportvezetők ennél fogva mindíg és mindenhol ösztönösen tudják, hogy kudarc esetén a csoportkohéziót leghatékonyabban azzal erősíthetik meg, hogy felkorbácsolják csoportjuk gyűlöletét az idegenek vagy az "ellenség" iránt.

 

Egyének és nemzetek nem csupán azért ragaszkodnak elavult és érvényüket vesztett nézetekhez, mert fáradtságos volna megváltoztatni véleményüket, hanem azért is, mert nárcizmusuk folytán eszükbe sem jut, hogy eszméik és nézeteik hibásak lehetnek.

 

De amint az egyének esetében is megtörténhet, egy-egy nemzet nárcizmusa is túllépheti olykor az egészséges határokat. Ilyenkor a nemzet ahelyett, hogy a bizonyítékok fényében módosítaná elképzeléseit, inkább magukat a bizonyítékokat próbálja megsemmisíteni.

 

A gonoszságot úgy is definiálhatjuk, mint a politikai hatalom felhasználását mások elpusztítására abból a célból, hogy megvédjük, illetve megőrizzük torz énképünk integritását.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.