Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Békesség

De ezekben az időkben nincs békessége sem a kimenőnek, sem a hazajövőnek, mivelhogy nagy a nyomorúsága mindazoknak, a kik e földön laknak;

6. Annyira, hogy egy nemzetség a másik nemzetséget és egyik város a másik várost elpusztítja; mert az Isten gyötri őket minden sanyarúsággal.
I:Krón.5.1.

14. És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!
15. Szégyenkezniük kellene, hogy utálatosságot cselekedtek, de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak; ezért elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr. Jer.6.14-15

10. Én pedig ezt mondom: Oh, Uram Isten! Bizony igen megcsaltad ezt a népet, és Jeruzsálemet, ezt mondván: Békességetek lesz! Holott a szablya lelkünkig hatott. Jer:4.11

Reményik Sándor

Békesség Istentől

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.
Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.
Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.
1935 február 5

More About :
Békesség Istentől

. A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
6. Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
7. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
8. Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.
9. A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz. Filippi.4.5-9-

„Ez a szó, ami itt az eredeti szövegben van: "megőrzi" a ti szíveteket és gondolataitokat - katonai szakkifejezés, azt jelenti: őrt állni. Őrt áll az Isten békessége és nem engedi, hogy a mi szívünket és gondolatainkat megrabolja, felzaklassa, megzavarja ennek a világnak sok aggodalmat szülő eseménye vagy tényezője.”

„3. Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek. „I.Thessz.5.3

„18. Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek. „ Róm.12.18

33. Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”Ján.16.33

„ 42. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, a mik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől.
43. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. Lk.19.42-43

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

maid service company Garden Bay TriBeca

(SCAssodo, 2018.12.27 03:23)

This is may depend from implementation front-rank equipment park,technology,equipment,algorithm,cleaning,methods,equipment,components,mechanisms and industrial equipment, specialized detergents and cleaning funds and also beautiful organization work cleaning service.
In our world use support Cleaning firms made necessarily authoritative and relevant.

Some enterprises and organizations Partnership long for a time enjoy help with cleaning companies, but not conclude personal frames swabber for such types of services as Cleaning a private house and Bathroom cleaning in TriBeca .

Long-term practice General Partnership in Chinatown & Little Italy owner specialized company is STEPHEN WILLIAMS, revealed that hired trained staff cleaning firms produce cleaning well faster, neater, scrupulous and cleaner, than for example own regular cleaners.

You will be spared from wasting time on training and recruitment frames , on check his work, you it will not be necessary to allocate room for cleaners and organize storage inventory.

We Limited liability Limited Partnership is that is on the street Douglaston invite you personally work with uson profitable conditions.
Any Economist Proves You contain Multiple workman at a loss in collation with employ foreign cleaning service.

house cleaning services jobs - service cleaning company

Tel2 пoлучи кeшбeк 4000 руб

(Astapcruse, 2018.12.26 12:10)

Кaчественная cвязь по выгодной цене без скрытыx cервиcoв
Бeсплaтнaя доcтaвка cим кaрт
Бесплатный пeрехoд со своим номeром Неиспользуемыe минуты и Гб
перeнocятcя на cледующий месяц Пoдрoбнee здеcь : http://xn--o1ag7b.xn--p1ai/tele2

новости атомной энергетики России

(RussellExomb, 2018.12.25 02:07)

Привет всем участникам! Класный у вас сайт!
Что думаете по этим новостям?:
http://enewz.ru/32432-karen-shahnazarov-pravo-znat-16062018.html  Карен Шахназаров. Право знать! 16.06.2018
В убийстве 15-летней москвички подозревается студент-математик, сбывавший наркотики  В убийстве 15-летней москвички подозревается студент-математик, сбывавший наркотики
виды альтернативной энергетики новости альтернативной энергетики в мире
новости тв видео http://enewz.ru/video/
Ещё много всего нашел тут:  событие мира  http://enewz.ru/

The kindest Android apps of 2018

(GooglemThupt, 2018.12.24 18:49)

Google has turn out with its picks through despite the cap google Android apps of the year and its choices puissance knock someone for a loop you.

The gathering published its end-of-year lists highlighting the most talented of Google Gambol, and it rewarded language-learning app Drops with its crown honor.

Rupew40

(Figeg93, 2018.12.23 15:57)

http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/zyad-10-mg-onde-comprar-entrega-r-pida-rep-blica-federativa-do http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/erotadil-donde-puedo-comprar-fiable-uruguay-comprar-erotadil http://foodtube.net/profiles/blogs/comprar-edegra-sildenafil-citrate-200mg-urgente-espa-a-comprar http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-sildaristo-50mg-fiable-rep-blica http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/low-price-clopidogrel-75-mg-buy-online-is-it-legal-to-buy http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/cyvel-60-mg-onde-comprar-gen-rico-pela-internet http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/buy-expit-how-to-buy-expit-united-states https://ikriate.me/blogs/854/17173/anaus-generique-acheter-sans-ordonnance-anaus-et-sildenafil-ci http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/effexor-xr-venlafaxine-como-comprar-entrega-r-pida-online http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/enalapril-comprar-en-farmacia-en-linea-aprobada-reino-de-espa-a http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-rivastigmine-en-l-nea-estado-plurinacional-de http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/purchase-low-price-sex-men-100-mg-buy-sex-men-online-china http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-plavix-clopidogrel-75mg-de http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-dali-tadalafil-20mg-melhor-pre-o-pela http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-de-avafil-25mg-r-pido-internet http://whazzup-u.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-faro-viga-120-mg-de-calidad-estados http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/comprar-viagra-sildenafil-citrate-gen-rico-r-pido-pela-net-brasil http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/chroum-order-chroum-25-mg-30-pills http://socialchangesa.com/blogs/post/30506 https://www.loosemusicent.com/blogs/1136/13188/comprar-generico-procops-sildenafil-citrate-sin-receta-online-e http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/virineo-comprar-sin-receta-por-internet-estado-libre-asociado-de http://bobford.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-gen-rico-videnfil-envio-rapido-internet http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/comprar-videnfil-via-internet http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/tada-tadalafil-10-mg-como-posso-comprar-gen-rico-frete-gr-tis-no http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/achat-rapide-procetoken-fenofibrate-200-mg-comprime-pellicule

Комфортное жилье у моря - это просто!

(Shale, 2018.12.23 14:50)

Шале Ла Рош - проект для комфортной и благоустроенной жизни на Южном берегу Крыма. Удобные квартиры от 2.5 млн. рублей, гибкая система скидок, рассрочка и ипотека. Жить у моря - просто! http://shalelarosh.ru +7-918-469-25-86
Продажа земельного участка категории ИЖС в Ялте. Площадь-5 соток, район Массандровского дворца. Юридически готов к сделке, панорамный вид на море и горы.

toperectiledysfunctionpills.com

(new ed drugs, 2018.12.23 10:12)

erectile solutions that work at walmart erectile dysfunction, improving erectile dysfunction erectile photos.

erectile specialist
erectile rehabilitation
erectile tissue histology
erectile wow video
erectile exercises
erectile creams rite aid
erectile aids
video erectile dysfunction
erectile com
do erectile sprays work

Elton John Tour

(GeorgeSip, 2018.12.22 17:36)

Sir Elton John is my favourite UK singer of all time. http://323milesdistance.tumblr.com/

baccarat 47th floor

(PattySnarl, 2018.12.22 17:11)

online casino slots
casino online
casino games
casino games real money
online gambling casino
slot game
online casino
casinos online
online casino gambling
casino games
online casino gambling
best online casino

Download Showbox APP for PC

(Showfup, 2018.12.22 02:43)

Btw, looking for the best app to watch free movies on your Android phone? Then your should check Showbox APK. This is the most famous app today that has a big library of shows and movies. This app is also available for Windows users. But your need to download it first to enjoy free shows Showbox

We invite site

(ChangQuene, 2018.12.21 20:58)

Hello.

We invite you to the array of video from sizeable the world.
http://baunti.top/
http://bersek.xyz/
http://barymor.top/
http://striptis.top/
http://faska.top/
http://wertigo.xyz/
http://tuber.space/
http://qwertty.net/
http://baronesa.xyz/

sarlakande salva apoteket

(sarlakande salva apoteket, 2018.12.21 20:22)

The other day, while I was at work, my cousin stole my iPad and tested to see if it can survive a 30 foot drop, just so she can be a youtube sensation. My apple ipad is now destroyed and she has 83 views. I know this is completely off topic but I had to share it with someone!
sarlakande salva apoteket http://holidaytoyou.se/hair-care/srlaekande-salva-apoteket.php

Free sex is near! Anal blowjob classic

(Stephamip, 2018.12.21 14:00)

Hi, we launched a new project. Divorced girls want sex! If interested come in http://bestgirls.iseekyou.today/?utm_source=5c167d5db0354&track=whatsapp

BabloPridi 782710738

(BabloPridi, 2018.12.20 19:16)

http://www.prds66.fr/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-cialis-tadalafil-gen-rico-urgente-pela-net http://www.gorelations.com/blogs/5231/41572/mirtazapina-comprar-en-una-farmacia-en-linea-con-un-descuento-u http://korsika.ning.com/profiles/blogs/cialysin-tadalafil-comprar-sin-receta-en-farmacia-online-el http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/buy-yuvagra-no-prescription-buy-generic-yuvagra-canada-pharmacy http://whazzup-u.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-myagra-sildenafil-citrate-al-mejor http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/td-pill-en-ligne-bon-marche-achat-site-fiable-acheter-tadalafil http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/comprar-sildara-sildenafil-citrate-gen-rico-frete-gr-tis http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/vibramycin-doxycycline-como-posso-comprar-gen-rico-e-quanto-custa http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/comprar-cialis-forma-segura

Hello, admin. Your website working?

(WilliamDug, 2018.12.20 07:40)

Hello, admin.

Interesting website, really!
But "Search" function on it doesnt work. Sad.

P.S. Where I can get XEvil4.0 for free?
It's best captcha solver, included Google ReCaptcha.
Need it for white SEO. Thanks.

Приколы за день

(JerryDus, 2018.12.18 16:18)

Привет всем участникам!
Нашел удивительную подборку на этом сайте: http://okaybro.ru :
интересные видео новости http://okaybro.ru/interesnoe-video/
скачать русские гаджеты http://okaybro.ru/tekhnologii_gadzhety/
http://okaybro.ru/5155-samyy-bezumnyy-otel-amsterdama.html  Самый безумный отель Амстердама
Венецианский карнавал 2016   Венецианский карнавал 2016
http://okaybro.ru/331-5-carskih-generalov-pereshedshih-na-storonu-krasnyh.html

toperectiledysfunctionpills.com

(erectile dysfunction medications, 2018.12.18 15:44)

erectile examination top erectile dysfunction pills, erectile reflex erectile clinic tulsa ok.

erectile strength
erectile function score
can erectile dysfunction be mental
erectile method
erectile after you quit drinking
erectile problems home remedies
erectile supplements for men
best erectile medication
which erectile dysfunction drug is best
does erectile dysfunction destroy marriages

Комфортное жилье у моря - это просто!

(Shale, 2018.12.16 23:31)

Шале Ла Рош - проект для комфортной и благоустроенной жизни на Южном берегу Крыма. Удобные квартиры от 2.5 млн. рублей, гибкая система скидок, рассрочка и ипотека. Жить у моря - просто! http://shalelarosh.ru +7-918-469-25-86
Продажа земельного участка категории ИЖС в Ялте. Площадь-5 соток, район Массандровского дворца. Юридически готов к сделке, панорамный вид на море и горы.

Комфортное жилье у моря - это просто!

(Shale, 2018.12.16 23:29)

Шале Ла Рош - проект для комфортной и благоустроенной жизни на Южном берегу Крыма. Удобные квартиры от 2.5 млн. рублей, гибкая система скидок, рассрочка и ипотека. Жить у моря - просто! http://shalelarosh.ru +7-918-469-25-86
Продажа земельного участка категории ИЖС в Ялте. Площадь-5 соток, район Массандровского дворца. Юридически готов к сделке, панорамный вид на море и горы.

Комфортное жилье у моря - это просто!

(Shale, 2018.12.16 23:26)

Шале Ла Рош - проект для комфортной и благоустроенной жизни на Южном берегу Крыма. Удобные квартиры от 2.5 млн. рублей, гибкая система скидок, рассрочка и ипотека. Жить у моря - просто! http://shalelarosh.ru +7-918-469-25-86
Продажа земельного участка категории ИЖС в Ялте. Площадь-5 соток, район Массандровского дворца. Юридически готов к сделке, панорамный вид на море и горы.

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15

Következő »